2013. május 4., szombat

Vad vágyak 4.fejezet (+18)

Csók közben ledöntötte a fiút és egyetlen pillanatra sem szakadt el ajkaitól. Mikor elvált tőle, először a nyakát kezdte el csókolgatni, egészen addig, ameddig a pólójához nem ért. Ekkor felült és úgy nézte az ágyon fekvő srácot. Szemeiben vágy volt, de még mindig nem az, ami múlt éjjel a temetőben. Ahogy nézte őt, észrevette, hogy kérdően néz rá. Próbálta visszafogni magát, hátha letámadja.

Chanyeol zihált mellette. Nem értette miért állt meg és távolodott el tőle. Kezdett türelmetlen lenni. Megijedt volna? Nem akarja? Jézus! Gyorsan megrázta a fejét és felült. - Mi a baj?

- Félek, hogy eltűnsz és ez az egész csak egy álom. - válaszolta remegő hangon.

Chanyeol elmosolyodott és egyik kezét a tarkójára tette. Hát emiatt viselkedik ennyire furcsán. Hogy értethetné meg vele, hogy nem álmodik? Közelebb hajolt hozzá. - Már mondtam, hogy nem megyek sehová! - Megragadta a lány egyik kezét és a merevedésére helyezte. - Hús-vér lény vagyok, érzed?

A válasz megtette a hatását, mert a lány újra ajkaira tapadt és éhesen ízlelgette azokat. Belehúzta az ölébe, egyik karját a dereka köré fonta, a másik kezével pedig a ruha alá nyúlt és a melleit kezdte el simogatni. Jan megszakította a csókot és egy gyors mozdulattal levette róla a pólót, majd ledőltek az ágyra.

Azok az éhes ajkak úgy ízlelgették a bőrét, mintha legalább 1000 éve éheztek volna. Felnyögött, amikor megszívta a bőrét és kiserkent a vére. A nyelve játékosan kúszott a bőrén végig, amitől megragadta a takarót és lökött egyet a levegőben. Beharapta alsó ajkát, mikor elidőzött a mellkasán, majd lejjebb indult a hasára és a nadrágjáig meg sem állt.

Felszisszent, amikor elvált tőle az a száj, ami ennyire felizgatta őt. Kezek kúsztak a derekára, hogy megszabadítsák a nadrágjától és ő örömmel emelte meg a csípőjét, ezzel is segítve neki. A következő pillanatban egy kéz kulcsolódott keménységére és mozogni kezdett rajta. 

Chanyeol mélyen felnyögött, ahogy teljes hosszában végigsimított rajta, majd ismét egészen fel. Próbált megszólalni, amikor érezte, hogy egyre közelebb kerül a megkönnyebbüléshez, de abban a pillanatban megállt, amint elfelejtett tiltakozni. 

Ujjaival szorosan markolta az alatta lévő takarót. Nem tudott gondolkodni. Gyorsan kapkodta a levegőt. Titkon mérgelődött, hogy a lány éppen csak néhány simításra állt meg az ő megkönnyebbülésétől. Jan. Kinyitotta a szemeit és keresni kezdte őt. Mikor megtalálta, nyelvével finoman végignyalt párszor keménységének teljes hosszán. Hátravetette a fejét a testében hirtelen szétáradó gyönyörtől.

Összeszedte minden erejét, majd egy kétségbeesett nyögés jött ki a száján. - Ülj rá, kérlek!

Érezte, hogy szerelme kicsit eltávolodik az ölétől, majd helyezkedni kezd és újra visszatér hozzá. Mielőtt teljesen megízlelhette volna, elkapta az állát, majd megragadta a másik kezével is és felhúzta magához. Erővel és vadul csókolta a lányt, majd ügyet sem vetve semmire, az ölébe csúsztatta és belé hatolt. 

Felült és nyelvét rátapasztotta az egyik mellére. Mélyeket nyögött, mikor szerelme elkezdett mozogni először lassan, majd egyre gyorsabban. Eltávolodott a melleitől, megragadta a tarkóját és egy szenvedélyes csókra invitálta. Végignyalt alsó ajkán, ezzel is bebocsátást kérve a szájába és mikor a lány résnyire nyitotta ajkait, azonnal élt a lehetőséggel. Nyelvével az övét kezdte keresni.

Csók közben egyik kezét becsúsztatta a testük közé és ujjaival a combjai között simogatta legérzékenyebb pontját. A lány gyorsított a tempón, ahogy ő is és nem telt sok időbe, hogy a csúcsra jusson. Néhány lökéssel később ő is révbe ért, beleélvezett szerelme reszkető testébe, de mikor abbahagyta, ő átfordította a hátára és folytatta a mozgást.

Gyorsakat és keményeket lökött. Nem sokáig tartott, mert nemsokkal később ismét elélveztek mindketten. A lány lehúzta őt egy gyengéd csókra, de ő még mindig mozgott. Lökései kezdtek gyengéddé válni és csak akkor állt meg, miután újra elérték a megkönnyebbülést.

Fáradtan hullott rá Jan-re. Hihetetlen iramban kapkodta a levegőt és ha lett volna még egy csepp ereje is tovább folytatta volna. Kihúzódott belőle. Nem akart elmozdulni róla, csak érezni akarta szerelme melegét.

Pár perc múlva álmosan emelte fel a fejét és keresni kezdte a takarót. Mikor megtalálta, megragadta és betakarta magukat vele. Ránézett alatta békésen szuszogó párjára. Szinte azonnal elaludt, miután végeztek. Halvány mosoly jelent meg az arcán. Egy gyengéd csókot lehet ajkaira, majd visszafeküdt a mellkasára és megadta magát a rátelepedő álomnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése